Esküvő a pálmafák árnyékában

Vannak, akik az esküvőjük napját nem úgy szeretnék megünnepelni, mint azt a hagyomány “előírja”. A legtöbben például már nincsenek is megkeresztelkedve, így nem terveznek nagy templomi szertartást. Úgy gondolják, hogy a legegyszerűbb, ha elszöknek, és egy innen távol eső, egzotikus helyen (pl.: Barbadoson, Balin, a Bahamákon, vagy a Maldív-szigeteken) mondják ki a boldog “Igen!”-t. Sőt, akik megtehetik, családtagjaikat, barátaikat is magukkal viszik, hogy együtt ünnepelhessenek.

Nászút

Egy ilyen álomesküvőt nem egyszerű megszervezni, hiszen ebben az esetben nem csak magát a szertartást és a vacsorát kell intézni, hanem magát az utazást és a szállást is, továbbá a jogi engedélyeket, dokumentumokat. Éppen ezért, ha tengerparti esküvőt szeretne, azt javasoljuk, keresse fel a Travelhouse utazásszervezőit, akik a legapróbb részletekig mindenre figyelnek majd Ön helyett! Kivéve persze néhány olyan “apróságot”, mint a menyasszonyi ruha, a meghívók, a díszítés, stb., melyekhez mi adunk néhány tippet:

  • Menyasszonyi ruha mindenképpen kell, de nem mindegy, hogy milyen. A hatalmas, több rétegű és hosszú uszályú báli ruhát felejtse el, helyette válasszon egyszerű, finom anyagból készült ruhát, mely lehet akár térdig érő is. Nem csak a repülőn való szállítás lesz sokkal egyszerűbb, de a ceremónia alatt sem lesz annyira melege, és a homokban is könnyebben tud majd menni. A fátylat is jobb elkerülni, mert a parton egyfolytában fújó szél miatt csak idegesíteni fogja.
  • A vőlegény ruhája sem lehet a megszokott vastag öltöny, mellény, ing, nyakkendő. Ha nem szeretné, hogy újdonsült férje kidőljön a nagy melegben, mondja meg neki, hogy egy vékony pamut vagy vászon nadrág, egy inggel bőven elég. Sőt, a nadrág lehet akár bermuda fazon is, az ilyen esküvőkön ugyanis ez teljesen elfogadott viselet.
  • A tengerparti esküvőnek van egy olyan előnye, hogy nem kell a magassarkú cipőkben, fájós lábbal várni az este végét. Itt ugyanis gyakran bevetik azt a “szokást”, hogy mind a jegyes pár, mind pedig a vendégek mezítláb, vagy egy egyszerű papucsban jönnek-mennek az esküvőn. Hogy megkönnyítse a násznép dolgát, hozzon létre egy külön kis cipőállomást, ahol levehetik cipőiket és cserébe mondjuk névre szóló strandpapucsot kapnak.
  • A meghívók és a díszítés tekintetében a legtöbben valamilyen tengeri motívumot (korallokat, vízi növényeket, tengeri csillagot, vagy kagylót) szoktak választani. Nyilván ez a legkézenfekvőbb, így a meghívók és ültetőkártyák egyben emlékek is, a helyszínt pedig nem kell külön díszíteni, mivel anélkül is meseszerű.
  • A szertartáson ha kevesebb, mint 50 fő van jelen, érdemes a székeket körbe elhelyezni, így az esemény még személyesebb és bensőségesebb.
  • Továbbá gondoskodjon róla, hogy legyen elegendő árnyékos hely, illetve hűsítő italok, nehogy a nagy forróságban valaki rosszul legyen!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.